Kavicsok

 Kismanó

Egy padon ültem,
anyámra gondolva,
fájó, keserű szívvel.
Elmegyek lassan, 
legutóbb ezt mondta,
az Úrhoz, szenvedő hittel.

Kezembe fogtam erőtlen kezét,
és nem jött ki hang a torkomon.

Váratlan megjelent,
honnan, nem is tudom, egy kismanó.
Elém guggolva, nézett rám,
nagy, kerek szemeket meresztve.
Elmosolyodtam, ha az mosolynak mondható. 

Ne sírj, gyere játszani, mondta,
és kézen fogva húzott, vezetett, a játszótéren át.

A szikrázó napsütésben szálló, 
repülő hintában ülve, úgy nevetett, 
a csöppnyi lány, a kismanó,
Arra gondolok azóta, egyre,
anyám vigasztaló lelke lehetett. 

2007.05. 18.  21:12

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat