... és én még azt hittem
önmagam univerzumába,
ahol, lélekölő vaksötétben,
csontrepesztő hidegben,
csak a reménytelenség bizonyosság,
szikrázó fénnyel, egy üstökös
hozzám, utat talált.
készületlen, meglepett.
kezem remegett, mikor érte nyújtottam.
szemem vakon pislogott, nem is láttam.
vártam, hogy elérjen.
de hirtelen, valami érthetetlen erő,
elragadta és eltűnt egy pillanat alatt.
széttárt karokkal, térden állva,
vakon és némán, a halálra várva,
ordítanék az ég felé.
miért?! miért?! - e gyors fordulat?
fagyott szikláimban, a porfelhő alatt,
az értelem csírái, kapaszkodnak, hiába.
csak apró, színes kavicsok esnek,
és én még azt hittem, hogy az ég és a föld,
egybe szakad majd, ha megérkezel.
2007.06.13 22:36