Kavicsok

zuhanás

mint, hulló esőcsepp, az élet, 
másodpercnyi eltékozolt esély.
s a vihar kavarta förgeteg,
sodorta őt felém.

de eggyé, nem válhatunk soha,
dobolt agyamban, a drága sóhaja.

s csak zuhantunk sebesen,
erdők, mezők felett,
virágos kertek felé,
hol az érzékiség reszketett,

a rózsalugasok helyett,
csak a sivár kő fogadott,
a két esőcsepp, szétporladva,
szivárvánnyá változott.

 2010.07.06 22:27

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat